Van olyan város, ahol a temetőlátogatás főprogram, és turisták hadával kell megküzdeni (mint a prágai zsidó temető), és van ahol egy árva turista sem megy a temetőkbe, mint Budapesten.Na Róma valahol a félúton van (már ha most nem számoljuk ide mondjuk a katakombákat) a maga Cimitero Acattolico-jával (egészen gyönyörű, ahogy a fosztóképzővel csinálnak egy temetőt a nem katolikusoknak). Van két igazi celeb: Shelley és Keats, egy politikai celeb: Gramsci, meg néhány sokadrangú celeb, mint Goethe fia.
Az egész nagyon szép helyen van, bár már egy kicsit kijjebb a belvárostól, a Porta di San Paolo mellett, a Piramide tövében (amire kb. csak innen lehet jól rálátni). Tele van növényekkel az egész, leanderek meg pineák, meg általam nem ismert virágok virítanak mindenfelé, meg van egy rész (a régi temető), ahol csak elszórva vannak sírok, köztük meg nagy füves mező, meg padok, nagyon kellemes. Nemigazán szoktam gondolkodni a saját temetésemen, de egy ilyen helyt azért el lehetne fogadni.
Bent nem voltak sokan, pár idősebb angol házaspár kóborolt (a feliratok is inkább angolul, mint olaszul voltak), és kereste a költők sírjait, amik ki is vannak táblázva, hogy véletlenül se tévedjen el senki az amúgy se nagy temetőben. Ha meg megtalálod, elolvashatod még a Here lies one whose name was writ in water-sort is.
Itt is hódít a macskakultusz, ahogy szerte Olaszországban, volt külön leírás a temető macskáiról, a kedvencem mégis a ládika volt, ahol a temető macskái számára lehetett adakozni.
.jpg)
Aztán még megkerestem a Gramsci sírt is, és a temetőshopban zsákmányoltam egyet életem eddigi kedvenc képeslapjából is (csak azt nem tudom, hogy tegyem ki a szobám falára, vagy küldjem el a tekeseknek?). 
