Kivételesen megint egy múzeumról írok, és ígérem, hogy ebből nem lesz rendszer, de ezt azért nem tudom kihagyni. A Centrale Montemartini elégé kint van a városból, már a falakon kívül, a Tevere-parthoz közel. Nem egy régi dolog, a '90-es évek végén alapították, de a legtöbb újonnan létrehozott múzeummal szemben itt nem kortárs művészet van, hanem antik szobrok...meg gépek.

Igazából ez a hecc az egészben. A környék, és maga az épület is Róma egyik régi ipari negyedéhez tartozik, ami a '60-as, '70-es években bezárt/tönkrement/elköltözött, és maradt utána a rozsdaövezet. Ennek a kezelésére találták ki a '80-as évek végén, hogy valamiféle városrehabilitációt szeretnének csinálni a környéken, és így került ide a múzeum is. Ami egyébként a Capitoliumi Múzeumok fiókintézménye, így ide is római szobrok, meg egy-két mozaik lett kipasszolva (mert ebből úgyik kb. végtelen számú van [de mégis kerültek ide kimondottan jó darabok is]). És annyival érdekesebb a dolog a legtöbb efféle kulturális városrehabnál (pl: Millenáris), hogy itt a korábbi berendezés sem lett kipaterolva, így a századeleji gépek is a kiállítás részévé válnak.Ez azzal a következménnyel jár, hogy az ilyen ipari dolgok, amiket elég ritkán lehet múzeumokban látni, ha meg igen, akkor is csak valamilyen műszaki kontextusban (ahol leírják az összesről, hogy ki találta fel és hogy hány watt energiát termel), hirtelen, esztétikai kontextust kapnak, hiszen a szobrokat alapvetően úgy nézzük. És ekkor döbben rá az ember, hogy mennyire is szépek ezek a turbinák, motorok... Emellett összeköti őket a régészeti kötődés is, hiszen mind a két kor valamiféle archeológiai (sznob!-de te hogy kerülnéd ki a szóismétlést???) módszerrel kerültek elő.